Forma-1
Emilia Romagna Nagydíj - Törölték a hétvégi programot az áradás miatt
Az indoklás szerint a jelenlegi körülmények között lehetetlen lenne biztonságosan megrendezni a versenyhétvégét.
2023.05.17 13:59MTIAz Olaszországot sújtó esőzések és az imolai versenypálya közelében lévő Santerno folyó áradása miatt törölték a hétvégére tervezett Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj teljes programját.
Az F1 szerdai közleménye szerint a döntés az illetékes hatóságokkal, illetve miniszterekkel, az Emilia Romagna régió elnökével, a polgármesterrel, az olasz autóklub elnökével, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével lebonyolított egyeztetéseket követően született meg.
Az indoklás szerint a jelenlegi körülmények között lehetetlen lenne biztonságosan megrendezni a versenyhétvégét, ezen túl pedig a szervezők nem akarnak további nyomást helyezni a helyi hatóságokra és a rendvédelmi szervekre.
Előbbiek már kedden felszólították az F1 helyszínen tartózkodó dolgozóit, hogy elővigyázatosságból hagyják el a pályát.
"Tragikus látni, ami Imolában és a régióban történik, ahol felnőttem. Imádkozom az áldozatokért, valamint az érintett családokért és közösségekért, egyúttal szeretném kifejezni a hálámat és csodálatomat a fáradhatatlanul dolgozó mentőegységeknek, akik valódi hősök és egész Olaszország büszke lehet rájuk" - nyilatkozta a közleményben Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója.
Mohammed ben-Szulajm, az FIA elnöke szintén "szörnyűnek" nevezte a kialakult helyzetet, és kijelentette, az érintettek biztonsága és a helyreállítási folyamat az elsődleges fontosságú ebben a "nehéz időszakban".
A Forma-1-es vb így a jövő hétvégén sorra kerülő Monacói Nagydíjjal folytatódik.
The decision has been taken not to proceed with the Grand Prix weekend in Imola#EmiliaRomagnaGP #F1 pic.twitter.com/4taauGnFEA
— Formula 1 (@F1) May 17, 2023
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06