Közvélemény
Felmérés: Romániában az ország háborúba sodródásának lehetősége okozza a legnagyobb aggodalmat
A megkérdezettek 33 százaléka jelölte be az ország háborúba sodródását a legfőbb aggodalmaként, míg a drágulástól való félelem lecsúszott a második helyre 28,6 százalékkal.
2024.04.22 12:53MTIRomániában nem a megélhetéssel kapcsolatos gondok, hanem az ország háborúba sodródásának lehetősége miatt aggódnak a legtöbben - mutatta ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérésében.
A News.ro hírportál által megrendelt, április 10. és 20. között készült országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 33 százaléka jelölte be az ország háborúba sodródását a legfőbb aggodalmaként, míg a drágulástól való félelem lecsúszott a második helyre 28,6 százalékkal.
Az INSCOP felidézte, hogy a tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában - a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolása után - készült felmérés idején a háborús aggodalmakat a megkérdezettek még csak 9,9 százaléka sorolta az első helyre. Akkor a legtöbben (24,5 százalék) a drágulástól tartottak, és attól féltek (22,7 százalék), hogy elveszítik munkahelyüket. Ez utóbbit a mostani felmérésben a résztvevők már csak 4,7 százaléka jelölte meg legfontosabb aggodalmaként.
A tíz évvel ezelőtti 17 százalékról 18,5 százalékra emelkedett azok aránya, akik egészségük rosszabbodásától tartanak leginkább, másfelől 16 százalékról 4,9 százalékra esett vissza azoké, akiket jövedelmük csökkenésének veszélye aggasztja a legjobban.
Általában véve a megkérdezzetek 30,8 százaléka vélte úgy, hogy Románia jó irányba halad, míg a 62,5 százalékuk borúlátó az ország jövőjét illetően.
A friss INSCOP-felmérés telefonos módszerrel készült egy 1100 fős országos mintán. A közvélemény-kutatásnak a választási részvételi szándékkal és pártpreferenciákkal kapcsolatos adatsorát a következő napokban ismertetik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06